Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az európai PVC-piac - miként több vegyipari terméké is - lassú "startot vett" az új év elején. Sajátos módon még a szállítási keretszerződések januári beárazására is zömében csak ezekben a napokban kerül sor. A már létrejött megállapodásokból az tűnik ki, hogy a tavaly év végi értékeket a felhasználók és a szállítók is nagyjából elfogadhatónak tartják. Az új árak PVC-szuszpenzióra kilogrammonként 0,98-1,08 márka között szóródnak, szemben a termelők 1,10-1,15 márkás igényeivel, amelyeket viszont a továbbra is gyenge piac, valamint a jelenleg is csökkenő ázsiai PVC-árak egyelőre nem tudtak érvényesíteni. Az európai termelők decemberben átlagosan a névleges kapacitásuk 75 százalékát használták ki, most viszont abban bíznak, hogy ezt a mutatót 80 százalék körüli szintre javíthatják. Ennek az esélyét valamelyest javítja, hogy az egyik legnagyobb szállító, a Solvay leállított egy évi 100 ezer tonna kapacitású üzemet. Az ázsiai térségben bekövetkezett áresést - januári szállításra már 390-400 dollár/tonna áron is van eladó - azzal magyarázzák, hogy Kína a szokásosnál jóval kevesebb PVC-t vásárolt. (ECN)