Az üzletmenet az év első hónapjának második dekádjában is lanyha volt - a tíz tőzsdenapon összesen 3515 kontraktus cserélt gazdát, mintegy 1,5 milliárd forint értékben. A forgalomhoz ragasztható "mérsékelt" jelző ezúttal nem illik az árak változására, ami különösen az egységesített minőségű búza esetében volt heves. Úgy tűnik, a nagyobb mértékű áringadozások már a piaci szereplők befektetési kedvét is meghozták, hiszen a nyitott kötésállomány a két hét során közel 20 százalékkal, 5723 kontraktusról 6857-re nőtt. A tárgyalt időszak elején az egységesített minőségű búza esetében valamennyi jegyzés lefelé mozdult. A jelentős, olykor már limit mértékű - 800 forintnyi - árcsökkenések, zuhanások után hasonló intenzitású áremelkedések következtek. Ez jól tükrözi a piac bizonytalanságát, netán bizonyos fokú idegességét. A drámai mértékű áremelkedés leginkább azzal hozható összefüggésbe, hogy az elmúlt évitől előreláthatóan jelentősen elmarad majd az új termés volumene. Egyébként a vizsgált időszakban a legnagyobb mértékben az egységesített minőségű búza drágult. Hasonló mértékű ármozgások történtek a napraforgómag-piacon is. Azzal a különbséggel, hogy a jegyzések itt folyamatosan csökkentek. Ennek következtében ez a termény szenvedte el a két hét során a legnagyobb mértékű áresést. Márciusi határidőre 58 900 forintról 54 800 forintra csökkent az elszámolóár. Az előzőekkel ellentétben az eurobúza és az étkezési búza esetében meglehetősen csendes volt a piac. Ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy jelentős "spread" változás történt az eurobúza esetében. A két még jegyzett határidő közötti prémium 430 forintról 1130 forintra tágult. A 700 forintos szélesedés ellenére nem ez volt a legnagyobb "spread" mozgás, ugyanis a takarmányárpa piacán a múlt hét pénteki zárásra kialakult 1300 forintos különbség 1000 forinttal szűkebb, mint a január 12-i nyitáskor. Az opciós gabonapiacon egyelőre nem folytatódott az év eleji erőteljes kezdés, hiszen a vizsgált időszakban csupán 100 kontraktusnyi kötés született, 44 millió forint értékben. Az elmúlt év gyenge teljesítménye után viszont ez is biztató. A BÁT-tal ellentétben a chicagói árutőzsdén (CBOT) lassú lemorzsolódás következtében a búza márciusi szállításra szóló jegyzése a 105,26-108,02 dolláros sávból 96,63-99,75 dollár közé húzódott vissza két hét alatt. A kukorica esetében a csökkenő tendencia nem volt ilyen erőteljes, a legközelebbi terminre kialakult 86,42-88,39 dolláros ársáv csak valamivel kevesebb mint 2 dollárral került lejjebb. Á. A.