Az elmúlt év második felében az ázsiai gazdasági válság miatt elszenvedett súlyos árcsökkené-sért próbálják meg kárpótolni magukat az európai polietiléngyártók. A már bejelentett, a februári szállításokra vonatkozó áremelési szándékuk elfogadtatásának azonban a piaci elemzők nagy esélyt nem adnak, tekintettel az etilén ugyancsak alacsonyra "sikerült" első negyedévi szerződéses árára, továbbá az olcsó kelet-európai és dél-amerikai kínálatra.
Az évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is kapott Orbán Viktortól 1,6 milliárd forintot.
Brüsszelt sikerült meggyőznie a lengyeleknek, hogy a belsőégésű motorral rendelkező járművek után a jövőben se kelljen közterhet fizetni.
A lakásszövetkezeti és társasházi ingatlanok tulajdonosai felkészülhetnek a közös költségek emelkedésére.
A szakértő szerint nem szabad kínai pénzből helyettesíteni az EU-s forrásokat.