A tőzsdéhez hasonlóan a budapesti OTC-piacnak is csütörtökön volt az idei első teljes kereskedési napja. A brókercégek a hét elején csak szórványosan voltak nyitva, ezekben is lanyha üzletmenetről számoltak be a brókerek. A világméretű tőzsdei szárnyalás keltette felfokozott hangulat így tegnap mutatkozott meg igazán: aktív kereslet jellemezte mind az áramszolgáltatók, mind más tőzsdevárományos részvények - elsősorban az OTP elsőbbségi és az Antenna - piacát. Az öt-hat legkedveltebb papíron kívül azonban alig volt forgalom, s ez nem sok jót ígér a várható bevezetéseket követően beszűkülő OTC-piac résztvevői számára. Az áramszolgáltatók közül különösen a Titász iránt mutatkozott élénk érdeklődés. A tiszántúli szolgáltató részvénye száz százalék fölött forgott, 105-ös vételi szándékról és 108 százalékos kötésekről számoltak be a brókerek. A mára közölt ajánlatok is ezt tükrözik, 101 százalékos áron több brókercég is vásárolna, míg eladók jórészt csak 105 százalékon vagy még följebb vannak. Jókorát emelkedett az Édász kurzusa is, a nap elején 195 százalékon is vásároltak volna, az eladók azonban a kivárást választották (eközben az Édásszal korábban sokáig egy szinten mozgó Elmű 18 400 forintig emelkedett a tőzsdén, míg a Démász részvényével 20 ezer forint fölött üzleteltek). A legkevésbé likvid Dédász-részvények árcentruma a 130-135 közötti sávban lehet. Erősen emelkedett az Antenna Hungária részvénye, amelyet 200 százalék fölött vásároltak volna. Az eladók itt is kivárnak - legalábbis ez látszik a mára közölt friss ajánlatokból (201/230). Ismét átlépte a 700 százalékos határt az OTP-elsőbbségi, az ajánlati árak több mint száz pontra vannak egymástól (670/790). Tegnap 700-750 százalék közötti kötésekről lehetett hallani. A Postabank-törzsrészvény ismét a spekulánsok érdeklődésének középpontjába került. Bár az állami felvásárlás árfolyamának alapját jelentő piaci árról legfeljebb találgatások keringenek, 19-20 százalékon nagy tételekben keresték a részvényt. M. G.