Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A várakozásoknak megfelelően látványos áremelkedéssel indult az év a BÉT első kereskedési napján. A pesti nyitóárak egy kicsit alacsonyabbak voltak ugyan a délelőtti londoni árfolyamoknál, de az index így is 6790 pont felett, több mint 480 pont erősödéssel kezdte az évet. Az euforikus hangulatban a BUX napközben 6845,5 pontig emelkedett, majd a lassan lefelé araszoló árfolyamok 6773 pontig vitték le az index értékét. A 465 pontos, azaz 7,4 százalékos megugrást kiemelkedően magas, több mint 27 milliárd forintos forgalom kísérte. A 6425 forinton nyitó Mol a kereskedés első felében jellemzően a 6400-6500 forintos sávban cserélt gazdát, majd később fokozatosan veszített értékéből, és a nap végéig 6300 forintig csökkent az ára. Néhány, vélhetően önkötésben 6600 forinton is forgott a papír. Az olajrészvény forgalma meghaladta a 11,3 milliárd forintot. A blue chipek közül a téli szünet nyertese az OTP volt. A banki papír múlt év végén megindult drágulása tovább folytatódott, a 11 600 forintos első kötések után hamar 12 000 forint fölé ugrott az ára. A nap végén 12 100 forintot adtak a legnagyobb magyar bank részvényéért, ez több mint 12,5 százalékos erősödést jelent. Szintén nagy volt az érdeklődés a Matáv iránt. A 8,2 milliárd forintos forgalom mellett napközben 1379 forintig drágult a távközlési társaság részvénye, Londonban a budapesti nyitás előtt még 1400 forint felett is jegyeztek rá árat. A záróár végül 1368 forinton alakult ki, ez 137 forinttal magasabb a múlt év végi legutolsó árnál. Jelentősen drágultak a gyógyszergyári részvények is. A Richter újra átlépte a 10 000 forintos határt, a nap nagy részében 10 000 és 10 250 forint közt kelt el. A Richter 10 százalékot meghaladó áremelkedésével szemben Egis "mindössze" 7 százalékkal lett drágább az új évben, az utolsó üzletet 5245 forinton kötötték rá. A Human kilógott a sorból, mindössze 1770 forintig emelkedett az árfolyama, ami 70 forinttal magasabb az előző záróárnál. A vegyipari szektort sem hagyta érintetlenül az optimista hangulat. A Borsodchem árfolyama 135 forinttal emelkedett, a TVK-val újra 3000 forint fölött kereskedtek. A tiszaújvárosi társaság papírjának záróára mindössze 10 forinttal magasabb a napi legalacsonyabb, 3000 forintos szintnél. Napközben egyébként 3120 forinton is vették. Felértékelődtek a tőzsdén forgó áramszolgáltatói-részvények is. Az Elmű 18 200, a Démász 19 450 forintot ért a nap végén. Az utóbbira a rég nem látott 20000 forintos árfolyamon is kötöttek üzletet. Az Émász az előbbiekhez képest alig drágult, a 8030 forintos utolsó kötés mindössze 30 forinttal haladja meg a szilveszter előtti értéket. A B kategóriás részvények közül, ahogy az várható volt, az illikvid EHEP hatalmasat zuhant: a múlt év végi, meglehetősen furcsa megugrás után 5250 forintról 1000 forintig esett vissza az ára. L. A.