Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Szeptemberi lejáratú nagy búzakötéseknek köszönhetően tegnap jelentősen emelkedett a forgalom a hét elejeihez képest a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán, ahol egyébként néhány kivételtől eltekintve számottevően és olykor ellentétes irányban változtak a jegyzések. Végül is összesen 447 kontraktus cserélt gazdát, 208 millió forint értékben. Az eurobúza márciusra és májusra is drágult, 300/270 forinttal, szerény volumenű kötésektől kísérve. Az étkezési búza esetében kisebb mértékben, 160/50 forinttal, de ugyancsak erősödött e két határidőre a jegyzés - részben kötés, részben pedig csak a zárásban elhangzott vételi ajánlat nyomán. Az új termésű, egységesített minőségű búza jegyzése a legközelebbi, augusztusi határidőre ugyan 10 forinttal gyengült, a többi terminre viszont 100-300 forinttal erősödött. A szeptemberi elszámolóár kiemelkedő, több mint 4000 tonnás forgalom mellett 250 forinttal emelkedett. A takarmányárpa-piac vegyesen zárt, amennyiben a májusi jegyzés 450 forinttal esett, a szeptemberi 200 forinttal feljebb kúszott, a többi pedig az előző napi szinten maradt. A kukoricaárak változatos üzletmenet mellett minden terminre módosultak. Az ótermés márciusra és májusra 90/260 forinttal drágult, júliusra azonban már 100 forintot veszített az értékéből. Az idei termés ára minden terminre csökkent, 50-230 forinttal, változatos de mérsékelt forgalom nyomán. Az új termésű napraforgómag is olcsóbb lett, az év utolsó negyedére eső lejáratokra 220/300/100 forinttal, míg a tavalyi termésért a zárásban már 50 forintot rákínáltak a keddi záróárra, de hiába, eladó nem volt. Az opciós gabonapiacon tegnap sem volt érdemi esemény - kötés nem volt, az elszámolóárak változatlanok maradtak. A határidős húspiacon csak mutatóban volt néhány ajánlat, amelyek kivétel nélkül válasz nélkül maradtak, az EUROP Vágó I. áprilisi, valamint az EUROP Vágó II. márciusi jegyzését azonban limittel, 4-4 forinttal feljebb hajtották. (NAPI)