Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Európában az új valuta, az euró megjelenése tartotta izgalomban a piacokat. A közös valutát bevezető országokban euforikus hangulat jellemezte a piaci szereplőket, a frankfurti DAX és a párizsi CAC több mint 4 százalékkal erősödött. Az euró bevezetése elsősorban azért villanyozta fel a befektetőket, mert általa egy óriási, kapitalizációját tekintve 3 ezer milliárd dollár nagyságú részvény-, és 7 ezer milliárd dollár nagyságú kötvénypiac jött létre, melynek mérete az amerikai piacéval vetekedik. Az összefüggő európiacon jelentősen mérséklődött, illetve megszűnt a különböző kamatláb- és árfolyamkockázatok veszélye is. A nap legkedveltebb részvényei a bankpapírok és a telekommunikációs társaságok részvényei voltak, a piac szerint ugyanis az euró megjelenéséből e cégek profitálhatnak leginkább. A részvények szárnyalásával egy időben erőteljesen csökkentek az államkötvényhozamok: a 10 éves német állampapírtól várt megtérülés történelmien alacsony szintre, 3,73 százalékra esett. A befektetők többsége egyértelműen az euróövezet tőzsdéire összpontosította figyelmét, így azon államok részvénypiacain, amelyek egyelőre nem léptek be a valutaunióba - mint például az angolén -, alig emelkedtek az árak. Az Egyesült Államokban szintén derűsen kezdődött az év, a piac továbbra is erős amerikai gazdaságban bízik. A Dow Jones ipari átlag - lapzártánkig - 1,3 százalékkal erősödött. A Távol-Keleten áreséssel kezdték az új évet a vezető tőzsdék, miután a dollár gyengült a legtöbb ázsiai devizával szemben. A dollár egészen 112,75 jenig - közel három hónapos mélypontjáig - esett, aminek következtében a befektetők szinte pánikszerűen igyekeztek megszabadulni az exportorientált japán vállalatok papírjaitól. A Toyota, a Sony, a Mitsubishi és más társaságok számára azért volt rendkívül rossz hír a dollár értékvesztése, mert ezáltal az importőrök számára relatív mértékben drágábbak lesznek az ázsiai termékek. Az események hatására a tokiói Nikkei-225 részvényindex értéke 3,1 százalékkal csökkent. Nem szerepelt sokkal jobban a hongkongi piac sem, a Hang Seng mutató alacsony forgalom mellett 2,4 százalékkal gyengült és a lélektani 10 000 pontos határ alatt zárt. A nemzetközi devizapiacokon egyértelműen az euró volt a legkeresettebb, a január 1-jén bevezetett közös európai pénz több mint 1 százalékot erősödött mind a dollárral, mind a jennel szemben. A Bloomberg által megkérdezett szakértők többsége nem tartotta kizártnak, hogy a negyedév végére az euró akár az 1,2 dolláros szintet is eléri. Az euró további erősödése azért is valószínű, mert a különböző jegybankok idővel euróban is elkezdenek majd tartalékolni, és a növekvő amerikai kereskedelmi deficit is az európai fizetőeszköz vásárlására ösztönzi a befektetőket. BAKOS PÉTER