Az IBUSZ Rt. szűkszavú közleményben tudatta, hogy megszűnt a Postabank 11,56 százalékos részesedése a társaságban. A Postabank konszolidálásával kapcsolatos esemény - amelyről többet egyelőre nem lehet tudni - egy hosszú, több mint fél évtizedes, sajátos együttműködés végére tett pontot.
1993-ban a Dunaholding alapvetően a Postabank segítségével tudta megvásárolni az IBUSZ ellenőrzéséhez szükséges - egyébként nem túl nagy - részvénycsomagot, kihasználva azt a helyzetet, hogy az első tőzsdei társaság érdekeltségei révén a saját részvényei 57 százalékát tartja birtokában (ezt persze ma már - a társasági törvény módosítása miatt - senki sem tudná megismételni).
A DH két alapítójának, Tamás Istvánnak és Kovács Gáspárnak az útjai hamarosan szétváltak, az IBUSZ élére utóbbi került, és az utazási iroda részvénykönyvében feltűntek a tőzsdei megfigyelők számára a DH-történelemből ismerős cégnevek, a K+T Kft., a Laguna és a Tranzinvest. Nyílt titok volt, hogy a külföldi kézben lévő részvényeken, valamint anyavállalat érdekeltségeiben lévő - szeptember 30-án 34,7 százalékos - paketteken kívül az egyetlen jelentős külső - ám a céggel szoros kapcsolatokat ápoló - részvényes a Postabank. Nyilván nem véletlenül vált részesévé az IBUSZ a Pénzintézeti Központ megvásárlására gründolt konzorciumnak is, amelynek tagjai - mint a legutóbbi Postabank-közgyűlésen kiderült - nemcsak hitelt kaptak a banktól, de 1999-ben érvényesíthető eladási opcióval rendelkeztek a PK-részvényekre.
Bár információ nélkül ingatag bármiféle feltételezés a 203 millió forint névértékű IBUSZ-csomag lehetséges útját illetően, az mindenesetre tény, hogy a legutóbbi gyorsjelentés szerint az IBUSZ részvénykönyvében a Postabank maga nem szerepelt, csupán a Tranzinvest, 11,6 százalékkal, vagyis azzal a mennyiséggel, amelyről a mostani bejelentés szól. Talán nem alaptalan az a feltételezés, hogy a korábban a DH tulajdonosai, illetve máskor az érdekeltségi körükbe tartozó Tranzinvest Rt. mögött a Postabank állt (különben a 10 százalékot meghaladó tulajdonosváltozást szeptember óta már bizonyára bejelentette az IBUSZ). Ez utóbbi társaság egyébként - ugyancsak a háromnegyed éves gyorsjelentés tanúsága szerint - 5,7 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik a Dunaholding Rt.-ben is. Hogy az ügylet összefügg-e a PK-üggyel, azt legfeljebb csak találgatni lehet, az új tulajdonos neve azonban legkésőbb az éves gyorsjelentésből bizonyára kiderül.
K. G. T.-M. J.
Legolvasottabb

Fertőzés veszélye miatt termékvisszahívásról döntött a DM

„Ez az igazság pillanata” – brutális csapást mérhet Izrael gazdaságára az EU

Végleg búcsút inthetünk a Revolut egyik előnyének?

Fertőzött a Balaton egyik strandja, senki nem mehet a vízbe

Az új legfőbb ügyész sem ereszti Magyar Pétert, egyre dühösebb a Fidesz

Óriási változás az autópálya-matricáknál – lezárult egy korszak

Hazai pályán is elbuktuk a versenyt, a csehek uralják a magyar piacot

A kormány se foszthatja meg a fiatalokat a szextől, visszatért a PornHub

Kifakadt Parajd-ügyben a romániai Greenpeace: „A miniszter kijelentései nemcsak félrevezetőek, de mélységesen felelőtlenek is”

Gyere velünk a Múzeumok Éjszakáján az Elektrotechnikai Gyűjteménybe!
A magyar kötődésű veterán járművek mellett a hazai autózás múltjával és jelenével kapcsolatos előadások és egy izgalmas pódiumbeszélgetés szórakoztat.