Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Nitroil a Mol megalakulásakor mintegy 60 százalékban az olajvállalat tulajdonába került, amely részvényeit 1995-ben adta el két írországi illetőségű magánszemélynek. A Mol kezében ekkor egyetlen szavazatelsőbbségi részvény maradt, amely stratégiai kérdésekben vétójogot biztosított a társaság számára. Üzleti kapcsolat ugyan továbbra is van a két cég között, a vétójog jelentőségének megítélése azonban megváltozott. A Mol ezért fő tevékenységére koncentrálva ezt a tulajdoni részét is értékesíteni kívánta, az ír ügyvédek mögött álló Huntsman részéről pedig érthető volt a vételi szándék. A Nitroil egyébként a tőzsde alvópapírjai közé tartozik. A tegnapi egydarabos 25 ezer forintos kötést leszámítva utoljára december 21-én született rá kötés 23 ezer forintos áron. Ez csupán azért érdekes, mert tavaly március 31-ig még élt a többségi tulajdonos 600 márkás (durván 69 ezer forintos) vételi ajánlata, amit elmulasztva a tulajdonos jelentős veszteséget könyvelhetett el. Más kérdés, hogy egy cég most részvényeit egy magánszemélynek átadva esetleg bekerülési áron, adókötelezettség nélkül szabadulhat a papírjaitól, amelyeket azután a magánszemély tőzsdei vásárlással tőkeszámlára helyezhet, s ő szintén adómentesen értékesítheti papírjait a tőzsdén keresztül akár jóval magasabb bekerülési árat is kimutatva egy harmadik tulajdonosnak. Mindez persze csupán egy a lehetséges magyarázatok közül, a gazdát cserélt kis mennyiségek (9 darab) egyszerű tévedést is lehetségessé tesznek. A nyolc éve parketten forgó Nitroil január végén - csekély likviditása és jelképes közkézhányada miatt - a mostani B kategóriából a C-be kerül. (A fő tulajdonoson kívül legfeljebb tucatnyi részvényese lehet, hiszen mindössze 19 darab részvény van közkézen.) A. A. G.