Smart City Hungary 2016

2016.
november 9.

Részvételi díj:
20000 Ft + ÁFA

Leírás

Az okos város, avagy smart city olyan gyűjtőfogalom, amely alatt mindenki mást ért, legyen az a technológiai, energiahatékonysági vagy az életminőséget javító program. A lényege, hogy a fejlesztéseket a helyi igényekhez kell igazítani, ennek első lépése a települési stratégiák kialakítása. A magyar települések között a megyei jogú városok közül alig van olyan, amelynek még nincsenek smart city tervei, bár ezek nagyon különböznek egymástól.

Az okos város nélkülözhetetlen részei az "okos városlakók", ez alapvető feltétele egy város fejlődésének. Azok a városok sikeresek, ahol teret engedtek az innovációs tevékenységnek, amihez az önkormányzatok részéről szolgáltató szemlélet szükséges - vagyis az, hogy ne a testület legyen a kizárólagos meghatározója a város életének. Fontos, hogy a kényelmi szolgáltatások találkozzanak a valós igényekkel. Ehhez először a cégeknek kell megérteniük, hogy miként működik az adott terület, és ehhez a helyzethez kell igazítaniuk az okos várost szolgáló fejlesztéseket.

Konferenciánk célja, hogy az azon részt vevő cégvezetők, önkormányzati és vállalati vezetők, szakemberek és szakújságírók első kézből értesüljenek az okosváros-koncepcióról és az ehhez kapcsolódó projektekben rejlő lehetőségekről és legfontosabb történésekről.

Moderátor: Leszák Tamás, a Noguchi Porter Novelli munkatársa, szakújságíró

Részletes program

08:15
Regisztráció, kávé
09:00
Köszöntő

Korányi G. Tamás, a Napi.hu főszerkesztője

09:05
Okos innovációval az élhető városokért

Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

09:35
Okosváros-koncepció Magyarországon – az elkészült munkaanyag részletei

Kulcsár Sándor, a Smart City programot koordináló Lechner Tudásközpont vezérigazgatói tanácsadója

10:00
Fókuszban a látogatói élmény és a fenntartható üzemeltetés

Intézményi és park szintű okos megoldások a Ligetben
Petrik Máté, a Városliget Zrt. intézményfejlesztési projektvezetője

10:25
A kreatív ipar, a k+f+i ökoszisztémák és a városfejlesztés kapcsolata

A smart city laboratóriumok, Living Labek és okos város pilot programok jelen állapotai
Szemerey Samu építész, urbanista, a Design Terminál szakmai tanácsadója, a Lechner Tudásközpont vezető smart city szakértője

10:50
Kávészünet
11:20
Smart city - smart SME – KKV innovációs lehetőségek

Frischmann Gábor, a Vialto Consulting Kft. vezető tanácsadója, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke

11:40
Smart City - Termék vagy Szolgáltatás?

Lukács László, a Smart Solutions Klaszter operatív igazgatója

12:00
Új korszak küszöbén? – Önvezető autók lehetséges hatásai a nagyvárosokra – panelbeszélgetés

A beszélgetés résztvevői:

  • Kovács László, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete Elosztott Rendszerek osztályának vezetője
  • Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke
  • Varga István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja
12:40
Smart payments – lehetőségek a Smart City modellben

Horváth Balázs, a Bancard Kft. partnere

12:50
Megvalósult példák – okos települések – panelbeszélgetés

A beszélgetés résztvevői:

  • Gáspár Mátyás, Budaörs közigazgatási szakértője
  • Szeneczey Balázs, Budapest Főváros Önkormányzatának városfejlesztési főpolgármester-helyettese
  • Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke
13:30
Ebéd

Előadók

  • Dr. Pálinkás József

    a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

    Korábbi előadásai

    Smart City Forum 2017 Smart City Hungary 2016 Az ötlettől az üzleti sikerig 2015

    Dr. Pálinkás József

    a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

    Részletes adatlap »

  • Frischmann Gábor

    a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, a Vialto Consulting Kft., vezető tanácsadója

    Korábbi előadásai

    Smart City Forum 2017 Smart City Hungary 2016

    Frischmann Gábor

    a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, a Vialto Consulting Kft., vezető tanácsadója

    Részletes adatlap »

  • Gáspár Mátyás

    Budaörs közigazgatási szakértője

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Gáspár Mátyás

    Budaörs közigazgatási szakértője

    Részletes adatlap »

  • Horváth Balázs

    a Bancard Kft. partnere

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Horváth Balázs

    a Bancard Kft. partnere

    Részletes adatlap »

  • Kulcsár Sándor

    a Smart City programot koordináló Lechner Tudásközpont vezérigazgatói tanácsadója

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Kulcsár Sándor

    a Smart City programot koordináló Lechner Tudásközpont vezérigazgatói tanácsadója

    Részletes adatlap »

  • Petrik Máté

    a Városliget Zrt. intézményfejlesztési projektvezetője

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Petrik Máté

    a Városliget Zrt. intézményfejlesztési projektvezetője

    Részletes adatlap »

  • Szemerey Samu

    építész, urbanista, a Design Terminál szakmai tanácsadója, a Lechner Tudásközpont vezető smart city szakértője

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Szemerey Samu

    építész, urbanista, a Design Terminál szakmai tanácsadója, a Lechner Tudásközpont vezető smart city szakértője

    Részletes adatlap »

  • Szeneczey Balázs

    Budapest Főváros Önkormányzatának városfejlesztési főpolgármester-helyettese

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Szeneczey Balázs

    Budapest Főváros Önkormányzatának városfejlesztési főpolgármester-helyettese

    Részletes adatlap »

  • Szita Károly

    Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Szita Károly

    Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke

    Részletes adatlap »

  • Urbán László

    a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke

    Korábbi előadásai

    Smart City Hungary 2016

    Urbán László

    a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke

    Részletes adatlap »

  • Dr. Varga István

    a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja

    Korábbi előadásai

    Smart City Forum 2017 Smart City Hungary 2016

    Dr. Varga István

    a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja

    Részletes adatlap »

Kedvezmények

Önkormányzatok és állami intézmények alkalmazottainak 15% (3000 Ft + ÁFA)
Három vagy annál több fő jelentkezése esetén 10% (2000 Ft + ÁFA)
Magyar Innovációs Szövetség tagjainak 10% (2000 Ft + ÁFA)

Helyszín

Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs-, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt.

Az Üvegterem a Müpa exkluzív terme, melynek egyedisége különleges kialakításában és a különböző színekkel világító mennyezeti lámpáiban rejlik. A teremből gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a budai hegyekre. A terem sokoldalúsága lehetővé teszi, hogy többféle funkciót is szolgáljon, elsősorban állófogadások, gálavacsorák, bankettek színhelye, de a konferenciák, sajtótájékoztatók többsége is itt kerül megrendezésre.

Parkolási információ: Igény esetén a konferencia résztvevőinek a Művészetek Palotája mélygarázsában tudunk helyet biztosítani, mely igényüket a konferencia@napi.hu e-mail-címen jelezhetik felénk legkésőbb 1 héttel a konferenciát megelőzően.

Vissza a lap tetejére

Kapcsolat

+36-1-506-0938

Társszervező

Noguchi

Bronz fokozatú támogató

Hyundai

Szakmai támogató

Magyar Innovációs Szövetség
Összes »

Rendezvényeink