Ugyan a befektetési alapokról szóló 1991-es törvény még csak nem is ismeri a származékos üzletek forgalmát, az ÁPTF - információink szerint erőteljes, de informálisnak nevezhető - nyomására került bele pontosan ugyanaz a szöveg az ősz óta engedélyezett alapok kezelési szabályzatába. Az "ÁPTF-javaslatnak" is nevezett dokumentum egyrészt kimondja azt az - a gyakorlatban egyébként régóra következetesen, minden alapra alkalmazott - elvet, hogy a tőkeáttételt eredményező üzletek kötése tilos. Az alapok kizárólag meglevő papírjaik kockázatának csökkentésére alkalmazhatnak határidős üzleteket. (Kivéve talán azt az egy esetet, amikor állampapírokból befolyó pénz újrabefektetési kockázatát csökkentik vételi opcióval.) A továbbiakban egyrészt ennek szellemében részletezik, milyen üzletekről lehet szó és milyenekről nem (pl. alapok nem vehetnek csak eladhatnak indexet, ha van hozzá elegendő részvényük). Másrészt tovább "szigorítják" a kört. Így a szóban forgó alapkezelők vállalták, hogy a nem tőzsdei vagy nem szabványosított származékos ügyletek legfeljebb a portfólió 10 százalékát teszik ki. Származékos üzletet csak az értékpapírtörvényben meghatározott intézményi befektetőkkel vagy az elszámolóházzal köthetnek. Nem tőzsdei ügyletekre csak fizikai teljesítés mellett lehet szerződni. Az alapoknak mindig teljes mértékben fedezniük kell magukat, azaz egyrészt a szükséges biztosítékokat be kell kérniük a partnertől, másrészt nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy ne tudjanak teljesíteni. (Nem adhatnak el határidőre olyan papírt, amijük nincsen, nem idegeníthetnek el olyan vagyontárgyat, amire bármilyen kötelezettséget vállaltak stb.) E. J.