Czigola Sándor elmondta, hogy az idei első öt hónap különösen nehéz lesz a termelőknek, mivel az Európai Unió most dobja piacra az eddig tárolt húskészleteket. Az ágazatban nagy a bizonytalansági tényező, mivel túltermelés van, a sertéstartást pedig nem támogatja kellőképpen a szaktárca. A választmány elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy idén 20 milliárd forinttal kevesebb a tavalyinál a piacra jutási támogatási keret. A sertéságazat tavaly 12 milliárd forint ilyen támogatást kapott, idén mindössze 8 milliárdot - miközben a termelési támogatást a tárca lényegében megszüntette. Emiatt a jelenlegi támogatási, illetve árrendszer a szakember szerint egyszerűen elfogadhatatlan. A termelőkre nehezedő nyomást fokozza, hogy a piacra jutási támogatás megkapásához négy hónap kell, pedig ez alatt az idő alatt is finanszírozniuk kell az amúgy veszteséges állattartást. Ez az idő más országok gyakorlatához képest túlságosan hosszú. Az Egyesült Államokban például napok alatt elintéződik. A KSH adatai szerint 1998. december elején 5,47 millió sertés volt az országban, az állomány a kedvező támogatási feltételek hatására egy év alatt 11 százalékkal bővült (NAPI Gazdaság, 1999. január 15., 3. oldal). Czigola szerint amennyiben nem történnek megfelelő lépések, előállhat az a helyzet, amitől sokan tartanak: a termelők jó része felhagy a sertéstartással, s a hazai sertésállomány kétmillió darab alá is csökkenhet, ami több mint 50 százalékos zuhanást jelentene. (A sertések száma természetesen folyamatosan csökkenne, miután a már beállított állatokat még le kell adni - a szerk.). A fórumon elhangzott, hogy ma Magyarországon közel 1 millió sertés van a feketepiacon, a feketegazdaság a hazai húsipar 33 százalékát adja. Ezért a termelőknek fontos a minőségi regisztráció, amit Zalában nyolc vágóhíd végez. INKOVICS ANDREA