Rendezvényszervező üzletág bemutatása

A Napi.hu üzleti hírportál 2001 szeptemberétől folyamatosan szervez gazdasági szakkonferenciákat, és üzleti reggeliket, melyek mindig aktuális, a közvéleményt leginkább érdeklő témákról szólnak. Már a beharangozás alatt is intenzív kommunikáció folyik, így érve el a rendezvények célcsoportját. Kapcsolatrendszerünknek köszönhetően az adott területen elismert, neves előadókat is meg tudjuk szólaltatni. A Napi.hu felületein kívül több televízió, rádió és internetes hírportál is tudósít, illetve beszámol a rendezvényeinkről. A résztvevők elégedettségét a visszatérő látogatók igazolják, akik szakmai ismereteik bővítésén túl értékes üzleti kapcsolatokat is kialakítanak.

A Napi.hu a konferenciák és üzleti reggelik mellett vállalja olyan egyéb rendezvények szervezését is, ahol a Napi.hu és a felkérő vállalat közös megjelenésével mindkét fél számára imázsérték generálható.

A következő eseménytípusok teljes körű lebonyolítását vállaljuk:

Rendezvényszervezéssel kapcsolatos szolgáltatásaink:

1. Helyszín kiválasztása, ajánlatkérés és szerződéskötés

Az adott rendezvény színvonalához és létszámához leginkább illeszkedő helyszín felkutatása és leszervezése, amely magába foglalja az alábbiakat:

2. Program összeállítása

A szakmai rendezvények alaptémáit a reggeli órákban kezdődő előadások adják, melyeket a program kiemelt előadóinak panelbeszélgetése követ, így adva lehetőséget a résztvevők számára, hogy kérdéseket tehessenek fel az elhangzottakkal kapcsolatban. Formája: fél vagy egész napos esemény, ültetett svédasztalos ebéddel.

3. Rendezvény beharangozása

A Napi.hu teljes kereskedelmi eszköztára és médiaportfóliója részt vesz a konferencia beharangozásában (DM, Telemarketing – Telesales). A Napi.hu felületein kívül több napilapban, hetilapban és internetes hírportálon is megjelenik a rendezvény hirdetése.

Rendezvényszervezéssel kapcsolatos kérdéseivel, ajánlatkérésével forduljon hozzánk bizalommal!